Fekete erdőbe a svábok nyomában 2019

2019.06.19

Neuenbürgi testvériskolánkba 2019. május 13- án, egy hétfői nap reggelén 6:30-kor indultunk az iskola elől. Az egész nap izgatott, várakozással teli utazással telt el. A gimnázium elé 19:00 óra körül érkeztünk meg. Az iskola előtt már vártak minket a német családok, akiknek gyerekeivel diákjaink már tavasz óta tartották a kapcsolatot, leveleztek, vagy különböző infokommunikációs oldalakon beszélgettek egymással.

Ottlétünk első reggelén az igazgató úr köszöntötte a magyar gyerekeket a gimnázium aulájában, majd mindenki a saját partnere óráján vett részt. Az óralátogatásokat követően Neuffenbe utaztunk és a hohenneuffeni vár romjait néztük meg, ahol történelmi ismereteiket bővíthették diákjaink.

Neuffenből Hozmadenbe mentünk, ahol a gyerekek két órán keresztül kalapáccsal, vésővel, lapáttal és vödörrel felszerelkezve ősköri kövületeket kereshettek. Hatalmas élmény volt számukra, amikor egy szép példány találtak, néha pedig bosszankodtak, amikor a leletet nem tudták sérülésmentesen kifejteni. Többen tetemes mennyiségű fosszíliával távoztak a helyszínről. 

Miután személyesen is megtapasztalhatták milyen is a paleontológusok munkája, egy őskori múzeumba látogattunk el. Ott interaktív tárlatvezetéssel vezették körbe a diákokat és mutatták be nekik a kövületek kialakulásának folyamatát, majd azok féltárásának lépéseit. A múzeumban kiállított kövületeket is megnézhették. A múzeum különlegessége, hogy ott van kiállítva a világ legnagyobb egyben megmaradt fosszíliája. Ez a program a természetismeret-biológia-földrajz tantárgyak ismeretanyagának bővítésére nyújtott kiváló lehetőséget. A gimnázium elé késő délután 17:00 óra magasságában érkeztünk meg. A nap további része a német családok szervezésében történt.

A szerdai napot ismét a gimnáziumban kezdtük. Diákjaink két tanítási órán vettek részt, majd Karlsruheba a ZKM-be (Művészeti és Médiaközpont) mentünk. Ez a program teljes mértékben megfelelt a gyerekek érdeklődési körének, hiszen a számítógépes játékok fejlődését mutatta be. 

A kiállítást interaktív vezetéssel jártuk körbe. Kreatív feladatot is kaptak, 3-4 fős csoportokban kellett 3 kihúzott tárgy alapján egy számítógépes játékot kitalálniuk, és azt német nyelven prezentálniuk. Ez a feladat a tanulók kreatív gondolkodását, szociális kompetenciájukat fejlesztette, valamint a szabad beszéd gyakorlását tette lehetővé. A gyerekek természetesen ki is próbálhatták a játékokat és kaptak időt játszani, aminek nagyon örültek. A gimnázium elé 14:00 óra körül érkeztünk meg. A délutáni programokról a német családok gondoskodtak. 

Csütörtökön diákjaink ismét részt vettek partnereik első óráján. Azután Pforzheimba utaztunk a kaland- és vadasparkba. A diákok először meghallgatták a biztonsági előírásokat és a gyakorló pályán kipróbálták köteleiket és karabinereiket. Csak ezt követően kezdhették el a mászást. Több pálya közül választhattak, mindegyik más nehézségi fokú volt. A bátrabbak nagyon magasban másztak, csúsztak vagy éppen ugrottak le.

Ez hatalmas élmény volt a gyerekeknek, sokan közülük saját félelmeiket és korlátaikat is legyőzték. Két óra mászást követően magyar és német gyerekek közösen alkottak csapatokat. A vadasparkot így csapatban, egy feladatlap segítségével kellett felfedezniük. A feladat egyik célja a kérdéssor megértése volt, továbbá biológiai ismereteiket is bővítette és az egymással való interakciót is lehetővé tette. A győztes csapat nyereménye kis édesség volt. Pforzheimi kalandjaink délután értek véget. 16:00 óra körül értünk vissza a gimnáziumhoz. A gyerekek onnan hazamentek a családhoz és a napot velük töltötték. 

A pénteki nap ismét a gimnáziumban indult. A gyerekek egy tanítási órán vettek részt, majd a neuenbürgi kastélyhoz túráztunk el, onnan pedig a bányához az erdőn keresztül. Ez a két hely Neuenbürg látványossága és minden évben szerepel a programban, melyekkel diákjaink történelmi, földrajzi, honismereti és német nyelvismereti képességeit gazdagítják német kollégáink. A kastélykertben rövid pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat a bányához. A bányánál sárga köpenyt és védősisakot kaptunk, majd lementünk a bányajáratba. Vezetőnk egy idős bányász volt, aki sok érdekességet mesélt a bányászok életéről és munkájáról, a mára már múzeummá alakított bányáról. A gimnáziumhoz 12:30 körül értünk vissza. A gyerekek az egész délutánt és a hétvégét a német családok szervezésében töltötték, egyéni és közös programokon vettek részt.  

Május 20-án reggel 7:30-kor volt a gyülekező az iskola előtt. Az indulás előtt még készült egy csapatfotó, majd a gyerekek búcsút vettek partnereiktől és azok szüleitől és indultunk haza. Budapestre az iskola elé 20:00 óra után érkeztünk meg, ahol már várták a diákokat a szüleik.


Balogh-Kis Kornélia projektfelelős