Hetedikesek héthatáron 2015

2015.06.30

Intézményünk sok éve szervez erdei iskolát különböző helyszínen. Pedagógiai haszna elvitathatatlan a személyiségfejlesztés, a közösségépítés, az elméleti tananyag gyakorlati feldolgozása, megtapasztalása szempontjából. A fővárosban működő ÖKO iskola tanulói számára remek lehetőség a vidéki élet, a természet közelsége, és a népi hagyományok megismerése. Az idei tanévben a hetedikes évfolyammal lehetőségünk nyílt határon túli utazásra az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt "Határtalanul" pályázat nyerteseként. Az elnyert 2 millió forintot utazásra és szállásra fordíthattuk. Pályázatunk célja a nemzeti összetartozás, a magyarságtudat erősítése. Kiváló lehetőség a határon túli magyarság életének, kultúrájának megismerésére és kapcsolatok építésére. A korosztály előzetes tanulmányai alapján már felkészült a várható élmények befogadására, ismereteik, tapasztalataik bővítésére. Az utazás előkészítéseként projektnapot tartottunk. Csoportokat alakítottunk a hetedikes évfolyamon működő osztályok tanulóiból. Interaktív módon elevenítették fel a gyerekek már meglévő tantárgyi tudásukat. Az erdélyi tájegységre jellemző dalokat és táncokat tanultunk. Iskolánkban komoly hagyománya van a néptánc oktatásának, ezért gondoltuk az erdélyi néptánc népszerűsítésére. Arany minősítésű énekkarunk, népi hangszereken játszó énektanáraink kiváló alapot szolgáltatnak az erdélyi népdalok tanulásához. A KIRÁNDULÁS Május 4-én indultunk útnak, Nagyváradon keresztül a kora délutáni órákban érkeztünk Kolozsvárra. A diákokkal közösen megtekintettük Kolozsvár főterét és környékének nevezetességeit, külön figyelmet fordítva a gótikus építészeti stíluselemek felismerésére. Másnap délután a vacsorához kürtős kalácsot sütöttünk, este pedig egy-egy Mátyás királyhoz kapcsolódó történetet kellett a gyerekeknek bemutatniuk. Látogatást tettünk a Parajdi sóbányában. Megismerkedtünk a világ legnagyobb heliotermikus tavával, a Medve- tóval Szováta-fürdőn. Megismertük a tó legendáját, csakúgy, mint a Gyilkos-tóét, vagy a Tordaihasadékét. Meglátogattuk a Böjte Csaba által alapított gyermekotthon. Tanulmányoztuk a Békás szoros szurdokvölgyét.( a Nagyhagymás Nemzeti Parkban. Utunk a Bucsin-tetőn, Pongrác-tetőn át vezetett. ) A 6. évfolyamos reformáció témaköréhez kapcsolódóan az erdélyi felekezetek megismerésére, unitárius és ortodox templomokban jártunk. Marosvásárhelyen a város turisztikai látnivalóit jártuk végig, majd az Állatkertben lazítottunk. Egyik délután kézműves foglalkozáson fafaragást, gyékényfonást, szőnyegszövést, üvegfestést gyakoroltunk. Segesváron ellátogatunk a középkori várhoz, az Óratoronyhoz, valamint a Vlad Dracul házához, ahol Vlad Ţepeş édesapja lakott. A régi megyeháza közelében álló Petőfi Sándor mellszobránál is látogatást teszünk. A 7. osztályos tananyaghoz szervesen kapcsolódik, hiszen az életművel tíz órán át foglalkoznak a gyerekek az évben. Fehéregyházán a honvédek emlékműve mellett Petőfi és Bem szobrokat és a segesvári csatát ábrázoló multimédiás terepasztalt néztük meg. Csoportos vetélkedőket szerveztünk esténként, hogy összegezzük a nap folyamán látottakat, tapasztaltakat. Szombaton indultunk haza, és hazafelé még benéztünk a Tordai-sóbányába is. Május végén a június 4-i Nemzeti összetartozás napjának előkészítéseként lezáró projektnapot rendeztünk, hogy átadhassuk ismereteinket a felsős évfolyamok számára. Az utazáson részt vevő diákok csoportonként különböző technikákat alkalmazva (prezentáció, tabló és iskolarádió műsor) értékelték, elemezték az utazáson látottakat és az átélt élményeket.


Szelei Miklós

projektfelelős